Telt múlt az idő. Alföldi Róza, sem pikkelt rám örökre. Én, pedig szép lassan rájöttem, hogy az én „kábosztafejemben” is van elég sütnivaló. Igaz, amióta Pestre kerültem voltak támogatóim. Anyámék, Éva, és Gutman Irén néni, akiről egy véletlen folytán tudtam meg, hogy éppen olyan nehéz körülmények között él, mint mi. Már másodikos voltam, emlékszem, egyszer anyám tíz deka vajat hozott a konyháról.
- Vaj. – szimatoltam a finomságot boldogan és már el is képzeltem milyen jól fog esni, amikor eszembe jutott a tanárnő. Máig sem emlékszem, miért döntöttem úgy, hogy neki adom a ritka különlegességet. Ennyi év távlatából már csak az, ragadt meg bennem, hogy leírhatatlanul boldoggá tettem egy darabka ennivalóval. A szakadék, amely gazdag és szegény közt mélyülni látszott, az iskola falai között, alig tűnt észrevehetőnek. Reggelente egyforma kék-fehér és pöttyös köténybe, sötétkék rakott szoknyába feszítettünk. Címeres jelvénnyel díszített, egyen svájcisapkánk eltakarta a bodorított tincseket. Büszke voltam a hovatartozásomra. Még a hatalmas, MP (Marczibányi Polgári) betűket tartalmazó jelvényt is minden reggel gondosan középre igazgattam a sapkámon. Máig azt gondolom, fantasztikus látványt nyújtottunk, amikor egy-egy alkalommal iskolai szinten, kivonultunk a Marczibányi Térről. Olyanok voltunk, mint egy igazi csapat. Körülbelül erre az időre esett az is, hogy kezdtem észrevenni a fiúkat. Ennek persze különös okai voltak. Egészen egyszerűen bosszantottak. Történt egyszer, hogy...
- Marha parasztok! – kiabálták csúfolódva az MP feliratú jelvényünket látván, nekünk pedig, némán, illedelmesen tűrni kellett a megaláztatásokat. Igaz, ami igaz, már ameddig Kovács Zsófi mindezt meg tudta állni. Úgy rémlik ez mindössze két kerek percig tartott, mert a második bekiabálás után lehajoltam felkaptam egy gesztenyét és úgy fejen találtam a csúfolódók egyikét, hogy azonnal elhallgattak. A sors fintora, hogy később e miatt a fiú miatt kaptam meg életem első és utolsó igazgatói intőjét.
Akkoriban, csak csapatostul járhattunk. Ez persze, nem csak a közös programokra volt érvényes, hanem a hazafelé vivő útra is. Az iskolai rendtartáshoz ugyanis, hozzátartozott, hogy egyedül sehová sem mehettünk. Elrendeltek mindent. Pontosabban azt, hogy a tanintézmény területéről tanuló egyedül ki nem léphet. Erre pedig, a tanári kar naponta megbízott felügyelője vigyázott. Nekem, Éva volt a társam. Egészen a villamosmegállóig mentünk együtt. Ott váltak el útjaink. Ő felszállt a járműre, én legtöbbször gyalogoltam. Óh, azok a felejthetetlen séták! Máig emlékszem, hogy mint afféle kamaszlányok, hányszor, de hányszor végigviháncoltuk az utat. Kibeszéltünk mindent, és mindenkit...
- Képzeld a szomszédban, az Irma majdnem gutaütést kapott! Szétvagdaltam a ruháit a kötélen... elegem lett a piszokságaiból, aztán úgy gondoltam kijárna neki egy kis büntetés. – fogtam bele egy alkalommal az előző napi történések ecsetelésébe, amikor hirtelen felbukkant osztálytársunk a Halfinger.
- Pszt! Jön a bilifejű. – intett csendre Éva.
- Szervusztok. Ne haragudjatok, hogy zavarok, de Zsófival szeretnék beszélni. – lépett hozzánk és esdeklőn rám nézett.
- Mondhatod, Éva előtt nincsenek titkaim. – feleltem.
- De én csak veled szeretnék. – fogta meg a karomat és félrevont.
- Hallgatlak.
- Tetszik nekem egy fiú. – mondta pirulva.
- És? Mi közöm hozzá?
- Segíthetnél. Tudod, nem merem neki megmondani.
- Miért?
- Kellemetlen, érted? Az én társadalmi helyzetemben nem lehet.
- Áhh... de nekem lehet igaz?
- A te mamád nem ver meg, ha kitudódik. És te nagyon bátor lány vagy! Naaaaaa... segíts!
- Na Jó! Mondd. Mit szeretnél? – tudtam ugyanis, hogy tökéletesen igaza van. Anyám egy ilyen apróság miatt, biztosan nem bántana, ráadásul nem is magam miatt beszélgetnék a fiatalemberrel. Segítenék a Halfinak...
- Légy szíves mondd meg neki, hogy tetszik nekem,
- Csak így? Ilyen egyszerűen?
- Igen. Szeretném, ha tudná.
- Jó. Csak... majd mutasd meg, kiről van szó. – egyeztem bele a közvetítő szerepbe.
- Holnap megmutatom. Köszönöm. – kezdett hálálkodni, de amikor látta, hogy Éva egyre türelmetlenebbül tekintget felénk, elköszönt. Máig nem felejtem el a napot, amikor két napra rá a villamoson megpillantottam a választottját.
- Micsoda véletlenek! - villant át az agyamon. Csak, mert éppen találtam egy érvényes villamosjegyet. És, milyen érdekes! Az ablakon keresztül is pontosan megismertem a Halfinger által mutatott fiút. Az volt, akit gesztenyével fejbe vágtam. Először azt gondoltam, simán megszólítom, de mivel túl messze állt óvatosan furakodni kezdtem. Érdekes módon én nem találtam benne semmi vonzót, pont olyan ellenszenvesnek tűnt, mint azon a napon, amikor csúfolódva nyelvet öltött.
- Vigyorgott, amikor meglátta, hogy felé közelítek. Aztán hirtelen elé álltam és elmondtam neki, amit a bilifejű kért.
- Viccelsz? – kérdezte kissé önelégülten, de meglehetősen harsányan.
- Pszt. – próbáltam figyelmeztetni, hogy túl hangos, de nem sikerült elérnem, hogy lehalkítsa a hangját. Azt hittem elsüllyedek, mert néhány pillanat múlva hahotázni kezdett. Hangja dobhártyát bántón süvített. Mindenki felénk fordult. Aztán hirtelen abbahagyta a visitás szerű hangot...
- Szóval nem te? - nézett rám kikerekedett szemekkel és megfogta a kezem. Elrántottam.
- Mi van?
- Nem rólad van szó?
- Rólam aztán nem! - háborodtam fel.
- Kár. Nagy hiba! – emelte meg a hangját és belecsippentett az arcomba. Hátrahőköltem.
- Te... te... pimasz!
- És ezt pont egy marha paraszt mondja? - nézett rám acsarkodva, és akkor én rúgtam... jól ágyékon.
- Naaa... cöcö... most óbégass! - kiabáltam most már én is, de jaj... pechemre a kézimunka tanárnő meglátott. Álmomban sem gondoltam, hogy pont ugyanazon a járművön utazik és szemtanúja lesz a jelenetünknek. Aztán, mint ahogy az, a nagykönyvben meg van írva, másnap igazgatói intőt kaptam. Még édesanyámat is behívatták az iskolába. A Halfingernek, pedig igaza lett. Amit persze, én tudtam... azt, hogy nekem van a legcsodálatosabb édesanyám és néném a világon. Csak egyszer kellett elmesélnem nekik a történtet. Azonnal elhitték. Sőt... még nevettek is az egészen. Aztán a jó szívem és a Halfinger miatt az év végén kettes lett a magaviseletem.
Utolsó kommentek